A Kasza Napról

 
Kasza nap
 
2008-ban Kasza Tamás, Lezárási Specialista elindította Magyarország legnagyobb értékesítési mozgalmát: A Kasza Napokat!
 
Az eredeti elképzelés az volt, hogy háromhavonta egy felfrissülést, és komoly képzést adjon a szakmabelieknek! Mára már több, mint tizenegyezer embert vett részt ezen, és többségük állítja, hogy most értette meg az értékesítés lényegét: a LEZÁRÁST!
 
2004 óta vége az értékesítésnek, csak a lezárás működik! Ha nem tanulod meg az új módszereket, akkor lemaradsz. A következő Kasza Napon, mindig a legégetőbb témáról beszélünk.
 
Tanuld meg, hogyan csináld jól! Évente négy Kasza Nap van, minden negyedév utolsó hónapjának első szerdáján.

 

Küldetés és vízió

Kaszanap
 
Azáltal, hogy eljössz a tréningjeinkre, hozzákapcsolódsz egy olyan összefogáshoz, amely támogatja a magyar értékesítőket, köztük téged is, hogy egy jobb és nyugodtabb életet tudj élni.
 
Vissza akarjuk adni az értékesítés becsületét. Ha még sikeresebb leszel, akkor példaképként utat fogsz mutatni a környezetednek egy szabadabb élet felé.
 
 

Előadóink

 
KASZA TAMÁS
 
Kasza Tamás lezárási specialista
 
Lezárás specialista, best-seller író, nemzetközi tréner
 
1994-től tréner. Tanult Németországban, Amerikában, a Bahamákon, Dél-Afrikában, Angliában...
 
Sikerült olyan dolgokra rájönnie a lezárással kapcsolatban, amivel világfelfedezést tett, 2007-ben végre hajlandó volt kiállni a nyilvánosság elé. Az éves hallgatói létszáma 500-ról 3500-ra emelkedett. Eddig kb. húsz nemzet 40.000 értékesítőjét képezte. Ennek köszönhetően több médiában szerepelt, az Üzlet és Siker c. újság vezércikkben írt róla, illetve Nacsa Olivér elnevezte LeRázási Specialistának
 
Nemzetközi tréner lett, öt országban működik franchise-a. Ulan Ude-től Los Angelesig ad elő. A Karibi térség Game Changer konferencia vendég előadója. Sok vezető és értékesítő köszönheti neki bevételei drasztikus emelkedését.
 
 
OLÁH TAMÁS
 
lezárás specialista, író, tréner
 
Oláh Tamás író
 
Lezárás Specialistaként 2008 óta dolgozik Kasza Tamással az értékesítési kultúra megteremtésében.
 
Tréningjein több, mint ötezren voltak már. 2013-tól betört a magyar csúcstrénerek közé.
 
Kasza Tamás partnerei közül először kapta meg a jogot, hogy a JEDI Képzőt (Vezetői kommunikációs tanfolyam) egyedül tartsa. Erőssége a tananyagok megértetése a hallgatósággal, és gyakorlatba való beillesztése.
 
A kifogások kezelése című könyvében több, mint száz példát ad erre. 2014-től az egész éves belső programok szolgáltatását vette át Kasza Tamástól. Munkája során sok cég duplázta meg a nyereségességét az értékesítési csapatuk gyatyába rázásával
 

A bevételed a lezáráson múlik. Legyen 2017 a lezárás éve!

 

KASZA NAPI SIKEREK

Ezt mondták a rendezvény korábbi résztvevői
 
” Amióta vannak Kasza napok és legalább 4-szer voltam. Tamást már több, mint tíz éve ismerem és tudom, hogy folyamatosan fejleszti a lezárást. Így a Kasza napokon mindig kaptam egy kis többletet az értékesítéshez, amit a cégben bevezetve növelni tudtuk az értékesítők hatékonyságát. A legtöbbet az segített, amikor bemutatták a húzó és a nyomó értékesítés közötti különbséget, illetve a félelmek kezelését! Amióta az értékesítőinknek oktatjuk a félelmeket és azok kezelését az értékesítésünk minimum 30 %-kal emelkedett! “ - MARKOVICH BÉLA, Ügyvezető Igazgató - Mapei
 
”2013 óta járok Tamás képzéseire. A Kasza NAPokra többek közt azért járok el, mert Tamás 2013-ban MEGMENTETTE AZ ÉLETEMET (ezt azért írom nagybetűvel, mert szó szerint ez történt). Másrészt pedig azért, mert azt gondolom, hogy annyi pénzért, amennyibe a Kasza NAPok kerülnek, sehol máshol nem kapok annyi tudást, mint ITT! Én tökéletes LÚZER értékesítőből lettem a cégem egyik TOP értékesítője, ami teljesen megváltoztatta az életemet.“ - Sándor Péter
 
” Kasza Tamás barátom elődásaira lassan 10 éve nagyon megéri nekem elmenni! Nemcsak a céges működéshez kapok tőle azonnal használható, egyszerűen megérthető adatokat, hanem a személyes életemben is számtalanszor segített az, amit tőle tanultam. Ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar képzőművészek legjobban megbecsült felső 1%-ához tartozom! “ - GÁLL GREGOR, szobrászművész-aranyműves